sehová.

Mindig van valami, amin el tudok agyalgatni és túl tudom gondolni. Ügyes vagyok!

Nos lássuk csak.

Ma nagyon kellemes 3 órát töltöttünk kint a szigeten. Közben szarrá fagytam, de mivel itthon várt a fűtött szoba, nem csináltam ebből problémát.

Nos a felvetés az, hogy rohanj bele egy kapcsolatba és tapasztald ki, majd folytasd vagy ne, avagy ismergesd meg a leányzót, lassan, tán komótosan is és amikor úgy érzed, ez igen, akkor próbálj kapcsolatot "csinálni".

Valamiért az utóbbi híve vagyok. Azt hiszem azért, mert nem sietek.

Van nekem nagyon kedves ismerősöm, akivel akárhányszor találkozunk, mindig kellemes italozás és csocsó, néha lepusztulás lesz a vége.

Nem baj, nekünk ilyen a kapcsolatunk. Nem hinném, hogy ő vagy akár én ennyit tudnánk felmutatni a világnak, de a kettőnk párhuzama erre és csak erre jó. Hol a hiba? Én nem várok el tőle többet ennél (kicsit önvédelem), ahogy ő sem vár el többet tőlem. Teljesen jól működik. Nos akkor minek siessek bele bármibe is? Azt tudom, hogy mit várok. Az sok és hosszú ideig tart. Élethosszig. Két találkozás után miért várjak ilyet bárkitől is?

Megyegetünk előre és ismergetjük meg egymást. A leszűrt információkból körvonalazódik a másik értéke. Értéke az én szememben és nem a világban. Ez fontos.

Szóval nekem eddig már így is sokat adott és én is szeretnék sokat (mindent) adni, de csak annak, akinek kell ez és - igen - ő is ad ennyit. Hogy miért? Mert akkor jó.

Eddig részemről nincs semmiféle olyan tényező, ami miatt rosszat kellene feltételeznem, de attól, hogy már láttam belülről autót, még nem tudom azt vezetni.

Idő még szerencsére van, habár valószínüleg ha nem lenne sem látnám értelmét a mindegy mire, csak gyúrhassak rá hozzáállásnak. Ezt nem jelentem ki, csak feltételezem. Ez is fontos. Nem vagyok én gép bazz.

Jön majd, aminek jönnie kell, én állok elébe. Most az van, hogy szimpi, örülök neki és foglalkoztat és hiszem, hogy ez így van jól. Simán meg is tudom nyugtatni magam, hogy ha azzal, hogy most magamat adom és lassú és megfontolt vagyok, az nem elég tökös, akkor bedobhatnám a Zorrót, de mivel nem tudom és nem is akarom életem végéig, sőt még csak egy hónapig sem átverni sem magamat, sem másokat, nem teszem. Ha emiatt töketlen vagyok, ám legyen. Az ő szemében töketlen leszek, ahogy a fenti ismerősöm az én szememben ivócimbi. Nem érzem ezt bajnak. Miért lenne az?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.